Mintha sötétben
sminkelt volna!
Honnan szedte ezt a ruhát?
Ahogy
végighaladtam az utcán, a hangok újra megjelentek a fejemben. Próbáltam a saját
gondolataimra koncentrálni, de egyszerűen nem ment. Hallottam, ahogy egy lány a
barátja miatt siránkozik, ahogy másokat elárultak a barátaik, mindent
hallottam. Egyszerűen mindenről tudtam, előttem senkinek sem voltak titkai.
Pedig én ezt nem így akartam. Ahogy valaki a közelembe került, tisztán hallottam
a gondolatait, mintha csak hozzám beszélt volna. De tudtam, hogy ez nem így
van. Próbáltam sietősebbre venni a lépteimet, de ekkora tömegben nehezen ment.
El akartam tűnni az emberek közül, be akartam zárkózni a négy fal közé a
szobámba. Ott senki sem zavarhat, egyedül lehetek. Már zúgott a fejem a
rengeteg hangtól, amik sehogy sem akartam szűnni.
Amelia Graham, ha jól emlékszem.
Amelia Graham, ha jól emlékszem.
Összeszorított
fogakkal száguldottam végig az utcákon, amik hazafelé vezettek. Nem akartam
semmi másra koncentrálni, mint saját magamra, hogy otthon fekszem a meleg ágy
biztonságában. Talán nem a legjobb módszer, de jelenleg erre volt szükségem.
Minden ember véleményét hallottam, és már ez is több volt, mint amit tudni
akartam. Nem elég, hogy látom az undort a szemükben, végig kellett hallgatnom, ahogy
ítélkeznek felettem, pedig nem is ismernek. Szörnyű és elfajult társadalom ez,
ami alól csak a tudatlanság menthet meg, de ez nincs a listámon. Nekem ez a
lehetőség nem adatott meg, mint a többi embernek.
Amikor
befordultam az egyik sarkon, végre megláttam a panelt, ahol laktunk anyukámmal.
A lépcsőházban szembejött velem egy fickó.
Ne kelljen köszönnöm, kérlek!
Ne kelljen köszönnöm, kérlek!
Nem
nehezítettem meg a napját az ellenkezőjével. Lehajtott fejjel mentem el
mellette, próbáltam a lehető legmesszebb húzódni tőle. Minél közelebb jött, annál
erősebben hallhattam, hogy mire gondol éppen. A fejem már így is sajgott, nem
volt szükségem erre. Még egy utolsó szösszenetként elkaptam, ahogy halkan
sóhajt egyet, majd végleg eltűnt az agyamból. Reméltem, hogy soha többé nem
futok vele össze.
A lakásunk előtt megállva megkerestem a kulcsot. Az ajtóra a 13-as számot vésték. Neszt hallottam, majd felcsendült a fejemben anyám ismerős hangja. Melegséggel kellett volna eltöltenie, de mégsem így történt. Egyedül akartam lenni, így hátat fordítva indultam el a lift felé. Az azonnal kinyílt, majd megnyomtam az utolsó gombot, ami felvitt a tetőre. Ahogy kiléptem, hangok csaptak meg. Rögtön elárasztottak, mintha csak színpadra álltam volna. A 10 emelet magas panel tetejéről a világ valahogy teljesen más színt kapott. A szél belecsapott az arcomba, a hajamat megtépte, ami kócosan hullott a szemembe. Óvatosan a fülem mögé tűrtem azt, majd leültem. Lábaim lelógtak a magasból, de nem érdekelt. Mély levegőt vettem, majd előre bámultam. A nap már lenyugvóban volt, az ég narancssárgás árnyalatot kapott. Hatalmas, égő gömbként ragyogott a város felett, a felhők szinte úsztak előtte. Rózsaszínné varázsolta az embereket, az autókat, mindent.
A lakásunk előtt megállva megkerestem a kulcsot. Az ajtóra a 13-as számot vésték. Neszt hallottam, majd felcsendült a fejemben anyám ismerős hangja. Melegséggel kellett volna eltöltenie, de mégsem így történt. Egyedül akartam lenni, így hátat fordítva indultam el a lift felé. Az azonnal kinyílt, majd megnyomtam az utolsó gombot, ami felvitt a tetőre. Ahogy kiléptem, hangok csaptak meg. Rögtön elárasztottak, mintha csak színpadra álltam volna. A 10 emelet magas panel tetejéről a világ valahogy teljesen más színt kapott. A szél belecsapott az arcomba, a hajamat megtépte, ami kócosan hullott a szemembe. Óvatosan a fülem mögé tűrtem azt, majd leültem. Lábaim lelógtak a magasból, de nem érdekelt. Mély levegőt vettem, majd előre bámultam. A nap már lenyugvóban volt, az ég narancssárgás árnyalatot kapott. Hatalmas, égő gömbként ragyogott a város felett, a felhők szinte úsztak előtte. Rózsaszínné varázsolta az embereket, az autókat, mindent.
Ahogy
néztem a tájat, szemeim könnyel teltek meg. A szúró érzés nem akart múlni, a
fájdalom egyre erősödött. Éreztem, hogy
robbanni fog. Tudtam, hogy ki kell adnom magamból, csak nem tudtam, mikor törik
el a mécses. Reméltem, hogy tovább fogom bírni, hiszen erős vagyok. Minden
reggel az első mondatom az volt az elmúlt pár évben, hogy erős vagyok. Nem omolhattam össze, még nem. Az eszem tisztában volt
mindennel; hogy az emberek hamarabb ítélkeznek, mint gondolkoznak, hogy olyanokkal
bántanak meg, amikről ők nem hiszik, hogy fájna. Hisz azt sem tudják, hogy én
hallom ezeket. Nem érthetik meg, min megyek keresztül. Annyian kívánják, bár
tudnák, mit gondol a másik. De nem, ez nem ilyen egyszerű. Nem csak olyan
dolgokat tudhatsz meg, amikre kíváncsi voltál. Minden mást is, és ez egyszerre
zúdul a nyakadba. Én már évek óta ezzel élek együtt, és eddig minden jól ment.
Nem törődtem másokkal, nem érdekelt az idegenek véleménye, de mélyen, legbelül
mindig is fájt. És sikerült eljutnom oda, hogy már a halál gondolata is
megfordult a fejemben. Talán ez lenne a legkönnyebb út. Csak egy mozdulat, egy
sikoly, és többé nem zavarom mások szemét, többé nem bánt meg senki.
Láttam magam előtt, ahogy egy könnyed mozdulattal véget vethetnék minden szenvedésnek. De ez nem ilyen egyszerű. Ahogy az sem, hogy egy embert ilyen szinten képes tönkre tenni mások viselkedése. Arra a mélypontra kerültem, ahol már semmi sem érdekel. Ahol már megfordult a fejemben az öngyilkosság gondolata.
Láttam magam előtt, ahogy egy könnyed mozdulattal véget vethetnék minden szenvedésnek. De ez nem ilyen egyszerű. Ahogy az sem, hogy egy embert ilyen szinten képes tönkre tenni mások viselkedése. Arra a mélypontra kerültem, ahol már semmi sem érdekel. Ahol már megfordult a fejemben az öngyilkosság gondolata.
Lenéztem
a tetőről, még egyszer, utoljára. Alattam néhány kocsi parkolt, de sehol egy
embert nem láttam. Tökéletes lenne. Az utolsó lehetőségem, soha többet ilyen
nem lesz. Tudtam jól, mégsem voltam képes megmozdulni. Megbabonázottan bámultam
magam elé, a lábaim tovább lógtak a semmibe. A nap egyre lejjebb haladt az
égen, én mégsem voltam képes mozdulni.
Majd
egy utolsó lélegzetvétel… Elhatároztam magam. Tudtam, hogy így lesz a legjobb -
mindenkinek. A kezeimmel, amikkel eddig támasztottam magam, most
feltápászkodtam. Lenéztem még egyszer, utoljára. Majd óvatosan visszaléptem a
háztető pereméről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése